Deutsch Website, wo Sie Qualität und günstige https://medikamenterezeptfrei2014.com/ Viagra Lieferung weltweit erwerben.

Ein wenig Kopfschmerzen, aber schnell verging der Schmerz. Gefühle, die ich erlebte ein unvergessliches kamagra kaufen Ehrlich gesagt nicht wirklich glauben, in der Kraft Viagra. Setzte nach der Anleitung. Das Ergebnis ist natürlich, sich selbst rechtfertigte.

Addiktológia 2006 4.indd

ECSTASY ÉS AGYKÁROSODÁS – VAN RÁ BIZONYÍTÉK? Az Amit az ecstasyról iskolásoknak, szülõknek, tanároknak, partizóknak tudni kell címû könyv recenziója Bánsági Éva, a nemrég megjelent Amit az ecstasyról iskolásoknak, szülõknek, taná-roknak, partizóknak tudni kell címû könyv (szerkesztette Bagdy György, Budapest, 2006, Akadémiai Kiadó.) bemutatójában (Ecstasy-sztori. Élet és Tudomány, 2006. június 9.) megállapítja, hogy az ecstasy betiltásának indoka az volt 1986-ban, hogy „számos állatkísérlet bizonyította, hogy visszafordíthatatlan károsodásokat okoz az idegrendszerben.” A betiltás körülményei valójában ennél sokkal ellentmondáso-sabbak voltak, és már akkor magukon hordozták azokat a jegyeket, amelyek a mai napig meghatározzák az ecstasyt övezõ tudományos és politikai diskurzust. Az Amerikai Drogellenes Hivatal (DEA) az 1970-es Ellenõrzött Anyagokról Szóló Törvény legszigorúbb, Elsõ Jegyzékébe sorolta az MDMA-t (3,4-metiléndioxi-N-metamfetamin), annak ellenére, hogy a meghallgatások és bírósági tárgyalások során számos, az ecstasy terapeutikus elõnyeit saját praxisában (a halálos betegség-ben szenvedõk, traumák, fóbiák, drogfüggõség vagy akár házastársi problémák kezelésében) is megtapasztaló orvos és pszichiáter érvelt amellett, hogy az Elsõ Jegyzékbe sorolás egyik feltétele sem áll fenn: az MDMA nem rendelkezik magas „abúzus-potenciállal,” alkalmazásának jelentõs elõnyei lehetnek az orvostudo-mányban, és orvosi ellenõrzés mellett biztonságosan alkalmazható pszichoaktív szer (Rosenbaum M. – Doblin R. 1991). A DEA az elsõ és másodfokú bírósági ítéletet is fi gyelmen kívül hagyva hozta meg döntését, nagyban alapozva egyetlen patkánykísérletre. Az akkor még hallga-tó George Ricaurte akkor még publikálatlan állatkísérlete volt ez, melynek során patkányok agyában a „szerotoninrendszer károsodását” mutatta ki, miután óriási mennyiségû (20 mg/kg) MDA-t (3,4-metiléndioxi-amfetamin, az MDMA analógja és metabolitja) injekciózott négy napon át napi kétszer az állatok bõre alá (Ricaurte et al. 1985). Innentõl kezdve a neurotoxicitás mint az MDMA elsõdleges veszélyfor-rásának témája meghatározta a politikai és a tudományos hozzáállást az ecstasyhoz, annak ellenére, hogy mind az MDMA neurotoxicitásának puszta ténye, mind pedig ennek jelentõsége körül is, a mai napig lezáratlan tudományos vita zajlik.
Az ecstasyhasználat potenciális káros hatásaival és ezek lehetséges megelõzési formáival kapcsolatos információk átadása fontos feladat. A Bagdy György által szerkesztett kötet erre tesz elismerésre méltóan kimerítõ kísérletet. A könyv strukturája jól felépített, az MDMA hatásmechanizmusát és az agymûködés TAKÁCS ISTVÁN GÁBOR: ECSTASY ÉS AGYKÁROSODÁS – VAN RÁ BIZONYÍTÉK? (382–396.) alapjait bemutató fejezetek hasznos ismereteket nyújtanak. Az „olyan fi atalokkal készített interjúk, akik használtak már ecstasyt” 38 oldalt tesznek ki a könyvben. A szelekció szempontjai sajnos nem ismertek, az interjúkból viszont kiderül, hogy a kiválasztott személyek többnyire marginalizált, problémás háttérrel rendelkezõ fi atalok, akik nem reprezentálják a hazai ecstasyhasználó populációt. A Bor Lo-vagrend tagjaival készített interjúsorozatból minden valószínûség szerint más benyomásokat nyernénk a használati mintákal és a „bor hatásával” kapcsolatban, mint egy sarki késdobáló éjjeli törzsközönségét vizsgálva, pedig mindkét populáció „használt már alkoholt”. Az ENSZ Kábítószer-ellenõrzési és Bûnmegelõzési Hivatala (UNODC) 2006-os Világjelentése szerint a világon 10 millió ember használt ecstasy-t 2004-ben (éves prevalenciaérték – UNODC 2006). Európában az ecstasy a kannabisz után a második leggyakrabban használt illegális pszichoaktív szer. Az európai felnõtt (15–64 évesek) lakosság 0,2–6,5%-a próbálta életében legalább egyszer (életpre-valencia), a közelmúltbeli használat (elõzõ 12 havi elõfordulás) 0–2,5% közötti. A fi atal felnõttek (15–34 évesek) életprevalencia értéke 0,6–13,6% a közelmúltbeli használat 0,4–6%. A 15–24 éves korcsoportban az életprevalencia-arányok 0,4% és 13% között mozognak, míg a közelmúltbeli használat számadatai 0,3%-tól 11%-ig változnak (EMCDDA 2005). Magyarországon 2003-ban a 18–54 éves korosz-tály megközelítõleg 3%-a (ICSSZEM 2004), a 16 évesek 3,1%-a próbált életében legalább egyszer ecstasytablettát (ICSSZEM 2005). Egy Budapesti 2003-mas vizsgálat szerint, az elektronikus zenei partikat látogató fi atalok 58,5%-a próbálta már életében legalább egyszer az ecstasyt, de a technopartikat látogatók között az életprevalencia érték például 73% (Demetrovics – Menczel 2004; Demet rovics 2005 idézi Drog Fókuszpont 2005). Magyarországon a táncos zenés szórako-zóhelyeken a 90-es évek második felében készült kutatások eredményei szerint a magas prevalencia értékek ellenére a droghasználatot ebben a környezetben a szociális-rekreációs mintázatú szerfogyasztás jellemzi. A droghasználat domi-nánsan alacsony intenzitású, a kannabisz használatától eltekintve a rekreációs környezethez kötõdik és a társas együttlétek által meghatározott. A szerfogyasz-tó populáció szocio-demográfi ai jellemzõit, munkával, tanulással kapcsolatos tevékenységét valamint pszichológiai jellemzõit tekintve nem mutat devianciát. Bizonyos jellemzõk mentén (jövedelem, várható iskolai végzettség) a rekreációs környezetben elért droghasználó fi atalok kedvezõbb képet mutatnak, mint a drogo-kat soha ki nem próbáló társaik (Drog Fókuszpont 2005). Csák és munkatársai (2005, idézi Drog Fókuszpont 2005) budapesti vizsgálata szerint négy szakasz – kipróbálás, kísérletezés, aktív szerhasználat és normalizálódás – különíthetõ el a személyes droghasználati karrier során, amelyek mentén elõbb növekvõ, majd csökkenõ ívet ír le a szerhasználat mértéke (Drog Fókuszpont 2005). Utalnak jelek a droghasználat intenzívebb (gyakoribb) formáinak és nagyobb dózisok használatának a jelenlétére a partiszcénában. Ez elsõsorban a fi atalabb populáció ADDIKTOLÓGIA – 2006. V. ÉVFOLYAM 4. SZÁM körében tapasztalható, akik jelentõsebb mértékben a technokultúrához, illetve a Drum and Bass irányzathoz kötõdnek (Drog Fókuszpont, 2005). A szcénában kiemelten jelenlévõ drogokkal (amfetamin, ecstasy, kokain) kapcsolatos – halál-esetek száma alacsony, évi néhány fõ (Csohán, Csorba, Keller és Zacher, 2004, idézi Drog Fókuszpont 2005), és ezek az esetek sem feltétlenül a szerek közvetlen hatásával, hanem a használat körülményeivel lehetnek kapcsolatosak. A szcénából jelentkezõ kezelési szükséglet alacsony, a rekreációs színtérrõl érkezõ kliensek többsége a büntetõeljárás alternatívájaként (elterelés) kerül a kezelõhelyekre. A kisebb részt kitevõ spontán jelentkezõk többsége inkább életvezetési, mintsem súlyos függõségi problémák miatt kér segítséget (Demetrovics és mtsai, 2005, idézi Drog Fókuszpont 2005). A könyv nagy részét az MDMA-használat potenciális kárainak bemutatása teszi ki, az alkotók összegyûjtötték gyakorlatilag az összes elképzelhetõ mellékhatást és problémát ami az ecstasy használatával kapcsolatban valaha megemlítésre került. Sajnálatos, hogy ehhez képest az MDMA gyógyászati, terapikus elõnyeinek a könyv minimális terjedelmet szentel. Az ecstasy használatával kapcsolatos halál-esetek a használati gyakorisághoz képest ugyanis extrém ritkák (Cole & Sumnall 2003), és a szer tipikus dózisaira adott negatív reakciók sem gyakoriak (Gowing et al. 2002 idézi Lyvers 2006). 1999-ben az Egyesült Államokban 2848 esetben került sor sürgõsségi ellátásra ecstasyval kapcsolatban. Az esetek 78%-ában más drogok is szerepet játszottak, többnyire alkohol. Az amerikai fi atalok körében mért ecstasy használat elterjedtségéhez mérten nagyjából minden 2,9. vagy 3,6.-ik ecstasy használat vezetett sürgõsségi ellátáshoz 10 000 használatból (Baggott, M. – Jerome, L. 2001). Gore (1999) becslése szerint 0,21 ecstasyval kapcsolatba hoz-ható haláleset történt Angliában 10 000 használóból 1995 és 1996 között, és 0,87 ecstasyval kapcsolatba hozható haláleset történt 10 000 használóból Skóciában 1995 és 1997 között.
A kiadvány, bár láthatóan differenciáltságra törekszik, az MDMA kockáza- taival kapcsolatos olyan hipotéziseket állít be tényként, amelyekre vagy nincsen bizonyíték, vagy érvényességükön a mai napig tudósok vitatkoznak. Állításait ugyanakkor nem látja el hivatkozásokkal, így nem lehet tudni, hogy mely ku-tatások eredményeire alapozza kijelentéseit. A következõkben a könyv öt olyan megállapításával foglalkozunk, amelyek félrevezetõek.
1. „Az ecstasy a szerotoninnal mûködõ idegsejtek hosszú nyúlványait (axonok) már néhány napon belül súlyosan károsítja.” (125.) Kísérleti állatokban az ismételt, magas dózisú (10-20mg/kg) MDMA adása után a szerotonerg rendszer hosszú távú változásait lehet kimutatni. Kutatók a szerotonin neurotranszmitternek (5-HT), illetve bomlástermékének, az 5-hidroxi-indolacetát-nak (5-HIAA) valamint a szerotonin-szintézisért felelõs triptofán-hidroxiláz TAKÁCS ISTVÁN GÁBOR: ECSTASY ÉS AGYKÁROSODÁS – VAN RÁ BIZONYÍTÉK? (382–396.) (TPH) enzimnek az agyi csökkenését, továbbá a szerotonin idegsejtbe történõ újrafelvételéért felelõs fehérjék (SERT) számának csökkenését tulajdonítják az MDMA hosszú távú hatásának (Holland J. 2001). Bagdy György könyvében is megjegyzik, hogy bár a legtöbb kutató e változásokat a szerotoninnal mûködõ idegsejtek hosszú nyúlványainak (axonok) pusztulásaként értelmezte, ma már valószínûbbnek tûnik, hogy axonpusztulás nem történik, az axonok inkább funk-cionális zavart szenvednek (134.). Más kutatók szerint a szerotonin és az egyéb jelzõk csökkenése nem neurotoxicitás következménye, hanem a szerre adott nor-mális (vissza-) szabályozási válasz csupán (O’Callaghan 1993; O’Callaghan 1995; O’Callaghan – Miller 1993; O’Callaghan – Miller 1994). Habár a neurotoxicitás puszta tényét is többen megkérdõjelezik, a tudományos összefoglalók szerint valószínûbb, hogy a magas dózisú (a pszichoaktív hatáshoz szükséges dózis öt-tízszerese) (O’Shea et al. 1998), ismételten, leginkább injekciós formában adagolt MDMA állatokban (alkalmazott dózistól, az adagolás módjától, fajtól és környezeti tényezõktõl, például hõmérséklettõl egyaránt jelentõs mértékben függõen) képes valamilyen szintû (a körülmények függvényében szintén különbözõ mértékben reverzibilis) szerotonerg axonkárosodást okozni. Az állatkísérletek csak minimális változást voltak képesek kimutatni azon állatok viselkedésében, amelyek szeroto-ninrendszerét ismételt, jelentõs MDMA dózisokkal módosították (Baggott, M. – Jerome, L. 2001). Az MDMA emberi agymûködésre gyakorolt hosszú távú hatásaival kapcsolatos eredmények korántsem olyan egyértelmûek, hogy belõlük „súlyos károsodásra” lehetne következtetni. Az embereken végzett vizsgálatok két nagy csoportra oszt-hatók fel: A kutatások elsõ csoportja különbözõ eljárásokkal az ecstasyhasználók agyi szerotonin mûködését hasonlítja össze nem használókéval (neurofunkcionális mérések), a másik pedig a két csoport érzelmi, gondolkodás- és viselkedésbeli tulajdonságait kísérli meg összevetni (neurokognitív kutatások).
A neurofunkcionális mérések az állatkísérletek eredményeihez hasonlóan a szerotonin rendszer mûködésének csökkenését voltak képesek kimutatni az ecs-tasyhasználók agyában. Ezeknek a változásoknak a tartósságára és visszafordítha-tatlanságára nézve elégtelen információ áll rendelkezésre (Baggott, M. – Jerome, L. 2001), és arra sincs jelenleg kielégítõ bizonyíték, hogy ezek a fi nom változások neuronotoxicitás következményei lennének. A kevés számú, többnyire SPECT (egyfotonemissziós számítógépes rétegfelvételezés) és PET (pozitronemissziós tomográfi a), képalkotó eljárásokkal dolgozó, emberen végzett kutatásokat számos kritika érte, melyek szerint módszertanilag nem érvényesek, és nem megbízha-tóak (Heinz–Jones 2000; Kish 2002; Kuikka–Ahonen 1999; McCann–Ricaurte 2001; Reed et al.1999). A kutatások ráadásul „polidroghasználókat”, vagyis olyan embereket vizsgáltak, akik nem csak ecstasyt használtak életük során (és akik korábbi droghasználatukról önbeszámolós módszerrel nyilatkoztak, így nem lehetett biztosan megállapítani, hogy valójában milyen drogokat és mennyit ADDIKTOLÓGIA – 2006. V. ÉVFOLYAM 4. SZÁM használtak). Következésképpen nem megfelelõek annak megállapítására, hogy a mért változások vajon az MDMA okozta diszfunkció, illetve neurotoxicitás bi-zonyítékai lennének. Bár nagyon ritka, létezik olyan kutatás is, amely az MDMA hatását korábban a szert soha nem használókon vizsgálta laboratóriumi körülmé-nyek között, szintén hasonló képalkotó eljárással (PET). A zürichi kutató Franz Vollenveider kutatásában az 1.5 mg/kg MDMA egyszeri alkalmazása nem járt a szerotonin visszavételéért felelõs SERT csökkenésével, illetve neurotoxikus elvál-tozásokkal (Vollenveider, 2000; illetve lásd Vollenweider–Gamma–Liechti–Huber 1999 a Neuropsychopharmacology-nak írt levelét, amelyben kifejtik, hogy nincs bizonyíték arra, hogy 1.7 mg/kg MDMA egyszeri orális alkalmazása emberben a szerotonerg neuronok károsodását okozná).
2. „Az ecstasyhasználat hosszú távú következményeként gyakoriak a tartós memória- és gondolkodásbeli zavarok is…” (144.) A neurokognitív teljesítményvizsgálatok szerint, bizonyos feltételek és használati minták mellett az ecstasy használat egyes neurokognitív teljesítmények csökke-néséhez vezethet, de ez megmarad a normális teljesítmény alsó tartományában. A különbségek ráadásul csak nagyon fi nom módszerekkel mutathatóak ki, és a mindennapi mûködésben nem jelentkeznek (Baggott, M. – Jerome, L. 2001). A kutatások egy része valóban tanulási és memóriadefi citet mutatott ki ecstasy-használók mintájában a nem használó kontrollhoz képest. Ezeket a kutatásokat módszertanuk miatt szintén számos kritika érte, a következõ területeken: – amely nem reprezentatív populáció. Elõfordul, hogy a kontrollcsoport eleve magasabb végzettségû, mint az ecstasy használó csoport, de volt olyan kísérlet is, ahol az ecstasy használókat például Angliából vitték repülõvel Amerikába, hogy ott összehasonlítsák nem használó helybéliekkel. Esetükben a cirkadiánritmus megbomlása felelõs lehetett a pillanatnyi kognitív eltérésekért (Cole–Sumnall, 2003). Az alvás–ébrenlét ciklus megzavarásának abból a szempontból is fontos jelentõsége van, hogy az ecstasyhasználókat gyakran a partik világából választják ki, így a mért kognitív eltérések az éjszakázó életmód következményei lehetnek inkább, nem az MDMA hatásai (Cole–Sumnall, 2003). A kísérleti alanyokat továbbá ritkán tesztelik a vizsgálat idõtartamában drogra, így nem zárják ki akár az elõzõ napi droghasználatot, amely a fi nom kognitív teszteket erõsen befolyásolhatja. – Polidroghasználat. A legtöbb vizsgálat képtelen olyan ecstasy-használó mintát találni, amely csak és kizárólag ecstasyt használt vagy használ rendszeresen. A legtöbb kutatásban a többi drog (kannabisz, alkohol, kokain, LSD, benzo-diazepinek és ketamin) használata ráadásul gyakoribb, mint az MDMA-é, csak a beválasztási kritériumok miatt defi niálták ezeket az embereket „ecstasy-használónak.” TAKÁCS ISTVÁN GÁBOR: ECSTASY ÉS AGYKÁROSODÁS – VAN RÁ BIZONYÍTÉK? (382–396.) – Premorbid különbségek. A retrospektív vizsgálatok nem képesek kiszûrni az ecstasy használatát megelõzõ olyan személyiségbeli, genetikai és szociális, élettörténetbeli különbségeket, amelyek az intenzívebb ecstasyhasználathoz vezethetnek, és a kimutatott alacsonyabb neurokognitív eredményekért le-hetnek felelõsek. – Az ecstasytabletták használatáról csak önbeszámolós adatok állnak rendelkezésre. A kutatások önbeszámolókon alapulnak, így nem lehet valóban pontosan meghatározni, hogy mennyi tablettát használtak az alanyok, illetve hogy az ecstasynak gondolt tabletták mennyi MDMA-t tartalmaztak valójában. – Végül gyakori, hogy különbözõ kutatások ugyanazokat az ecstasyhasználó alanyokat használják, anélkül, hogy ezt feltüntetnék.
A szerotonerg rendszer csökkent mûködése (beleértve a szerotonin transzporter sûrûségének csökkenését is) jól ismert következménye az antidepresszáns terápi-ában a mai napig elterjedten alkalmazott triciklikus antidepreszánsoknak és SSRI (szelektív szerotonin-újrafelvételt gátlók) típusú drogoknak, melyek nem vezetnek kognitív károsodáshoz. A fenfl uramin nevû étvágycsökkentõ gyógyszernek az MDMA-hoz nagyon hasonló hosszú távú hatásai vannak a szerotoninrend-szerre és a neuronális architektúrára nézve (Bowyer et al., 2003, Grob, 2000), mégis a több mint harminc év alatt, amíg 25 millió embernél is többen szedték ezt a gyógyszert, a neurotoxicitásnak vagy kognitív károsodásnak semmi jelét nem tapasztalták (Grob, 2000). További fontos szempont, hogy a nem humán fõemlõsökön végzett vizsgálatok szerint az MDMA okozta szerotoninrendszer változása nem jár a memória teljesítmény csökkenésével, még akkor sem, ha az agyi szerotoninszint 50-99%-a tartósan kimerült (Taffe et al., 2001; Winsauer et al., 2002, idézi Lyvers, 2006). Csak abban az esetben lenne tartható tehát az az álláspont, hogy az MDMA használata a kognitív mûködés defi citjéhez vezet, ha az ecstasy használói – és ezek a használók egyértelmûen elkülöníthetõk más drogok, például alkohol, kannabisz vagy metamfetamin használóitól – folyamatosan agyi diszfunkciók és gyenge kognitív teljesítmény egyértelmû jeleit mutatnák. Egyelõre erre nézve is hiányoznak a bizonyítékok.
3. „Elõfordulnak azonban az ecstasyhasználat következtében súlyos lelki betegségek is, például depresszió, pánikzavar, étkezési zavarok, kognitív zavarok, impulzuskontroll za-varok, szociális fóbia, kognitív zavarok, súlyos paranoia, deperszonalizáció és pszichotikus dekompenzáció…” (143.) A korábbi ecstasyhasználat és a hangulati, gondolkodásbeli, egyéb viselkedési valamint testi problémák gyakorisága közötti összefüggéseket szemléltetõ kutatás szerencsére azon kevesek között szerepel a könyvben, amelyekhez hivatkozás is található. Az idézett kutatás (Parrott et al., 2002) valójában egy internetes vizsgálat ADDIKTOLÓGIA – 2006. V. ÉVFOLYAM 4. SZÁM volt, amely önbeszámolókon alapult. A kutatás nem mérte fel, hogy ezek a negatív tünetek valóban léteznek-e. A retrospektív módszer miatt továbbá lehetetlenség megállapítani, hogy az ecstasyhasználat volt-e az oka a tüneteknek, vagy azok megelõzték a droghasználatot. A résztvevõket mindössze arra kérték, hogy szá-moljanak be az ecstasynak tulajdonított tünetekrõl, anélkül, hogy megkérdezték volna õket, vajon mibõl gondolják, hogy azokat az ecstasy okozta. Egyértelmû útmutatások hiányában könnyen elõfordulhatott, hogy a válaszolók az ecstasyval kapcsolatos hiedelmeikre alapozták válaszaikat, mintsem az ecstasyhasználatot követõ szimptómák valódi megjelenésére (Jerome–Baggott 2003). Más tanul-mányok ellentétes eredményekre vezettek. Egy amerikai, nem klinikai, egyetemi mintának például (n = 100) mindössze 2%-a számolt be hosszú távú negatív következményrõl, de ezek sem voltak patológiásak (Peroutka et al. 1988). Az ecstasy nak tulajdonított kellemetlen negatív következmények többségét „enyhének” jellemezték egy másik, angliai, szintén nem klinikai minta (n = 158) résztvevõi (Williamson et al. 1997). Egy ausztráliai kutatás résztvevõi önbeszámolóikban a kellemetlen események többségét nem magának az ecstasynak, hanem más drogok rendszeres, ecstasy melletti használatának, továbbá a kialvatlanságnak és a hosszan tartó fi zikai megerõltetésnek tudták be (Topp et al. 1999). Az önbeszámolókban szereplõ depresszív hangulat akár megfeleltethetõ is lehet az ecstasyhasználatot követõ néhány napban jelentkezõ átmeneti hangulati ingadozásnak, mely a sze-rotonincsökkenés vagy kimerültség reverzibilis következménye. Ugyanakkor ez a hangulati ingadozás sem törvényszerû, egy kísérletben három nappal az MDMA kísérleti adagolása után az alanyok 25%-a számolt csak be negatív hangulatról (Liechti–Vollenweider 2000a, 2000b, idézi Cole–Sumnall 2003). Mindazonáltal több tanulmány valóban kimutatott a rendszeres ecstasyhasználat és megnövekedett szorongás, depresszió vagy egyéb pszichológiai problémák vagy diagnózisok közötti kapcsolatot (pl. Dughiero et al. 2001; Gerra et al. 2002; Lieb et al. 2002; MacInnes et al. 2001; Morgan et al. 2002; Parrott et al. 2002; 2001 idézi Jerome–Baggott 2003). Mára egyre több kutatás világít rá viszont, hogy az MDMA direkt hatása helyett sokkal inkább a más drogok rendszeres használata, a droghasználat elkezdésének idõpontja, és ezzel összefüggésben leginkább a meglévõ pszichiátriai és szociális problémák azok, amelyek a negatív közérzetet magyarázni képesek a vizsgálati alanyok körében (Daumann et al. 2001; Lieb et al. 2002; Morgan et al. 2002;Parrott et al. 2001; Soar et al. 2006; Jerome–Baggott 2003; Jerome 2005). Az eddigi kutatások fényében egyre valószínûtlenebbnek tûnik, hogy az ecstasy használata közvetlenül a pszichológiai jóllét romlásához vezetne (Jerome, 2004). 4. „Az idegrendszer maradandó károsodásának veszélye még mérsékelt fogyasztók esetében is fennáll. Mivel az ecstasyfogyasztás csak az elmúlt években vált ilyen elterjedtté, és a felhaszná-lók fi atalok, esetleg középkorúak, ma még nem lehet tudni, hogy az idegrendszer öregedésével az ecstasy milyen hosszú távú károsodásai fognak jelentkezni idõsebb korban…” (147.) TAKÁCS ISTVÁN GÁBOR: ECSTASY ÉS AGYKÁROSODÁS – VAN RÁ BIZONYÍTÉK? (382–396.) Ez az elmélet, miszerint a szerotonerg rendszer változása az öregedéssel okoz majd károsodásokat, nem több puszta hipotézisnél, és ennek megfelelõ elõ-vigyázatossággal kell kezelni. Az öregedéssel járó szerotonerg változások mérsékel-tebbek a dopaminrendszerben észlelt változásoknál (melyek például a Parkinson-kórt okozzák), jelenlegi tudásunk egyelõre nem elegendõ ahhoz, hogy bármely bizonyossággal jósolhassuk meg a szerotoninrendszer változásainak késõbbi következményeit (Baggott, M. – Jerome, L. 2001). Továbbá, jelenleg semmilyen direkt bizonyítékkal nem rendelkezünk ezzel kapcsolatban. Nincsenek kutatási eredmények rágcsálókkal vagy más állatokkal arról, hogy az MDMA az öregedéssel megjelenõ toxicitást okozna. Ezen a területen emberekkel kapcsolatosan teljesen hiányoznak a publikált tanulmányok, vagy károsodásra utaló bizonyítékok. Az MDMA-t széleskörûen használták az elmúlt húsz évben, és hasonló drogokat hasonló hosszú távú szerotonerg változást okozó kapacitással az 1960-as évek óta használnak (pl. MDA) anélkül, hogy az öregedéssel megjelenõ dramatikus neurotoxicitásra fény derült volna. A metamfetamint, amely egyaránt okoz hosszú távú szerotonerg és dopaminerg változásokat is, hatvan éve használják a klinikum-ban anélkül, hogy eseteket közöltek volna az öregedéssel megjelenõ toxicitásról (Baggott, M. – Jerome, L. 2001). Habár a bizonyítékok eddigi hiánya megnyug-tató lehet, azt sem lehet biztonsággal állítani, hogy egyáltalán nem lehetnek az MDMA-val kapcsolatos öregedéssel megjelenõ problémák. Készpénzként venni egy hipotézist viszont félrevezetõ.
5. „Az európai emberek esetében kb. 5-15%-ban az… [MDMA lebontásában szere-pet játszó CYP2D6 enzim] …defi ciens, azaz esetükben az ecstasy lebontása lassabban és elégtelenül megy végbe [] nyilvánvaló, hogy ez összefügg az ecstasyhoz köthetõ egyes mellékhatásokkal.” (167.) Jelenleg nincs arra utaló bizonyíték, hogy a gyenge metabolizáló genotípus az MDMA toxicitásának jelentõs rizikófaktora lenne (Baggott, M. – Jerome, L. 2001; Jerome 2005). A CYP2D6-enzim szerepe az MDMA lebontásában ember esetében nem több 30%-nál (Segura et al. 2005), még egy sor enzim részt vesz a szer lebontásában, továbbá az MDMA legtöbb aktív dózisa könnyen telíti ezt az enzimet (Kreth 2000), amely további bizonyíték arra, hogy az enzim meglétében mutatkozó genetikai különbségek nem játszanak komoly szerepet az MDMA to-xicitásának rizikójában. Az in vitro tanulmányok alátámasztják ezt a megállapítást (Heydari et al. 2004; Wu et al. 1997), és az embereken végzett eddigi kutatások sem vezettek más eredményre. Gilhooly–Daly (2002) 14 angliai ecstasyval kapcsolatba hozható (ami mindössze annyit jelent, hogy a halott szervezetében MDMA-t, MDA-t vagy MDEA-t találtak, tehát nem ok-okozati összefüggést) halálesetet vizsgált, melyek közül egyik sem volt gyenge metabolizáló. Kreth et al. (2000) az MDMA analóg MDE alkalmazása után vizsgált egy kísérleti alanyt, akinek az ADDIKTOLÓGIA – 2006. V. ÉVFOLYAM 4. SZÁM MDE plazmakoncentrációját nem befolyásolta, hogy rossz metabolizáló génnel rendelkezett. „Az életet is veszélyeztetõ rossz szokások és tettek ellen fellépni mindenkinek kötelessége. Ezért elõször fel kell ismerni és hangosan ki kell mondani, hogy a tett rossz. A rossz és a jó kettõsségének és szembeállításának a kijelentéséhez biztos erkölcsi alapra van szükség. Szinte mindenki egyetért abban, hogy a fi atalok körében a kábítószer használata rossz a fi atalnak és rossz a szûkebb-tágabb közösségnek. Nem lehet eltitkolni azonban, hogy sokan, éppen ellenkezõleg, meggazdagodásukat látják a kábítószerek terjesztésében, a kábítószeres össze-jövetelek szervezésében, fenntartásában. Mások az értékek fi gyelmen kívül hagyásával és a választás szabadsága mögé bújva segédkeznek a szellem és a test önkezû megrontásában. […] A fi atalok körében dolgozó szakemberek átfogó ismereteit, hozzáértését és erkölcsi álláspontját egyaránt megtaláljuk a fejezetekben. Az érintettek nyelvére tudták lefordítani az idegrendszer összetett szerkezetét és mûködését, részletesen leírták a kábítószerek azonnali és elnyújtott, az idegrendszert roncsoló, kártékony hatását.” Olvasható a kötet elõszavában. Az életet is valóban veszélyeztetõ rossz szokások és tettek elleni fellépés dicséretes. A tudománynak óriási szerepe van abban, hogy segítsen eldönteni, mely szokások és tettek veszélyesek és melyek nem. Amikor egy bizonyos tettel kapcsolatos er-kölcsi állásfoglalás, a „rossz tettnek” való minõsítés félelmen és elõítéleteken vagy az ismeretek hiányán alapul, a tudomány is könnyen áldozattá válhat. Ilyenkor az eredmények félreértelmezése, eltúlzása a morális ítélet igazolásául szolgálhat, és gyakran maga a tudományos kutatások eredeti szándéka is az erkölcsi állás-foglalásnak rendelõdik alá. Az ecstasy a huszonegyedik század kezdetének egyik leggyakrabban használt pszichoaktív szerévé vált. A használatával kapcsolatos valóban lehetséges károkról szóló, megbízható források által történõ ismeret-átadás fontos meghatározója az e szer használatával járó ártalmak csökkentésé-nek. Korábbi tapasztalatok szerint, az ENSZ kábítószer-egyezményeire került pszichoaktív szerekkel (kábítószerek) kapcsolatos túlzó és félrevezetõ riogatások visszafele sülnek el: az emberek a valódi károkat sem fogják elhinni, ha korábban nem mondtak nekik igazat. Az MDMA neurotoxicitásáról és a vele kapcsolatos agykárosodásról szóló információkat ezért elõvigyázatossággal kell kezelni. Je-lenleg, a rekreációs ecstasyhasználat „idegrendszert roncsoló, kártékony hatásáról” nem áll rendelkezésre megfelelõ bizonyíték. Ahogyan az alkohol esetében is, azt, hogy a szer az idegrendszert roncsolja és súlyosan károsítja-e, hogy kialakul-e például Korszakov-szindróma, a szer használatának módja és körülményei határozzák meg, hasonlóképpen az MDMA akut és krónikus hatásait is legnagyobbrészt a fogyasztás módja és körülményei befolyásolják. Az életet is veszélyeztetõ hiperter-mia (testhõmérséklet-emelkedés), ami az ecstasy használatának egyik leggyakoribb mellékhatása, például a meleg szórakozóhelyeken hosszú ideig, és megfelelõ (de nem túlzásba vitt) folyadékpótlás nélkül történõ testmozgás együttes következ- TAKÁCS ISTVÁN GÁBOR: ECSTASY ÉS AGYKÁROSODÁS – VAN RÁ BIZONYÍTÉK? (382–396.) ménye. A túlzásba vitt ecstasyhasználat, mint az alkoholé, az életet is valóban veszélyeztetõ rossz szokás lehet. Az Amerikai Élelmiszer és Gyógyszerhatóság (US Food and Drug Administration, FDA) ugyanakkor jóváhagyta az MDMA gyógyászati hatásának kutatását a Poszttraumatikus Stresszbetegség kezelés-ében. Hasonló kutatás folyt Spanyolországban, és Izraelben is terveznek egyet. MDMA-t egészséges önkénteseknek adtak már kutatók Angliában, Amerikában, Spanyolországban, Németországban, Svájcban és Hollandiában. Úgy tûnik, az egyébként szigorú etikai bizottságokat sem gyõzték meg az eddigi kutatási ered-mények arról, hogy az MDMA néhányszori akut dózisa neurotoxikus, „azonnali és elnyújtott, az idegrendszert roncsoló” károsodással, pszichiátriai problémákkal vagy kognitív zavarokkal járna.
pszichológus, Társaság a Szabadságjogokért Irodalom
Baggott, M. – Jerome, L. (2001): 3,4-Methylenedioxymethamphetamine (MDMA): A Review of the English-Language Scientifi c and Medical Literature. The Multidisciplinary Association for Psychedelic Studies (MAPS), August 1. URL: http://www.maps.org/mdma/protocol/litreview.html Bowye, J. F. – Young, J. F. – Slikker, W. – Itzak, Y. – Mayorga A. J. – Newport, G. D. – Ali, S. F. – Frederick, D. L. – Paule, M. G. (2003): Plasma levels of parent compound and metabolites after doses of either d-fenfl uramine or d-3,4-methylenedioxymethamphetamine (MDMA) that produce long-term serotonergic alterations. Neurotoxicology, 24, 3: 379-390. URL: http://www.maps.org/w3pb/new/2003/2003_bowyer_6139_1.pdf Cole, J. C. – Sumnall, H. R. (2003): Altered states: The Clinical Effects of Ecstasy. Pharmacology URL: http://www.maps.org/w3pb/new/2003/2003_cole_6079_1.pdf Csák R. – Forstner, M. – Márványkövi F. – Rácz J. (2005): Kvalitatív panelvizsgálat a budapesti elektronikus zenei partiélet szereplõi valamint a drogpolitika megvalósítói körében. Megjelenés alatt. idézi Drog Fókuszpont URL: http://www.drogfokuszpont.huCsohán Á. – Csorba J. – Keller É. – Zacher G. (2004): A drogfogyasztás egészségügyi vonatko- zásai és következményei. Jelentés a magyarországi kábítószerhelyzetrõl. Nyírády A. – Felvinczi K. (szerk.): Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlõségi Minisztérium, Budapest. Drog Fókuszpont URL: http://www.drogfokuszpont.huDaumann, J. – Pelz, S. – Becker, S. – Tuchtenhagen, F. – Gouzoulis-Mayfrank, E. (2001): Psychological profi le of abstinent recreational Ecstasy (MDMA) users and signifi cance of concomitant cannabis use. Hum Psychopharmacol, 16: 627–633.
URL: http://www.maps.org/w3pb/new/2001/2001_daumann_1293_1.pdf Demetrovics Zs. (2005): The characteristics of psychostimulant use in the Hungarian party ADDIKTOLÓGIA – 2006. V. ÉVFOLYAM 4. SZÁM scene. The Inaugural European Association of Addiction Therapy Conference. Budapest, 2005. július 6–8. Összefoglaló 13. o. idézi Drog Fókuszpont. URL: http://www.drogfokuszpont.huDemetrovics Zs. – Menczel Zs. (2004): Droghasználat parti-látogató fi atalok körében. A Magyar Addiktológiai Társaság V. Országos Kongresszusa. Balatonfüred, 2004. október 21–23. Összefoglaló 12–13. idézi Drog Fókuszpont. URL: http://www.drogfokuszpont.huDemetrovics Zs. – Nádas E. – Kun B. (2005): A magyarországi táncos-zenés rekreációs színtéren megjelenõ droghasználat jellemzõi. Megjelenés alatt. Idézi Drog Fókuszpont. URL: http://www.drogfokuszpont.huDughiero G, Schifano F, Forza G (2001) Personality dimensions and psychopathological profi les of Ecstasy users. Hum Psychopharmacol 16: 635-639 URL: http://www.maps.org/w3pb/new/2001/2001_dughiero_1295_1.pdf Franz X. Vollenweider, M.D. Alex Gamma, M.S. Matthias Liechti, M.D. Theo Huber, M.D. (1999) Is A Single Dose of MDMA Harmless? Letter to the editor Neuropsychopharmacology 1999 – VOL.21,NO.4 URL: http://www.maps.org/w3pb/new/1999/1999_vollenweider_296_1.pdfGerra, G. – Zaimovic, A. – Ampollini R. – Giusti, F. – Delsignore, R. – Raggi, M. A. – Laviola, G. – Macchia, T. – Brambilla, F. (2001): Experimentally induced aggressive behavior in subjects with 3,4- methylenedioxy-methamphetamine (Ecstasy) use history: psychobiological correlates. Journal of Substance Abuse, 13: 471–491 URL: http://www.maps.org/w3pb/new/2001/2001_gerra_1285_1.pdf Gilhooly, T. – Daly, C. (2002): AK CYP2D6 defi ciency, a factor in ecstasy related deaths? Br URL: http://www.maps.org/w3pb/new/2002/2002_gilhooly_6069_1.pdfGore, S. M. (1999): Fatal uncertainty: death-rate from use of ecstasy or heroin. Lancet, 354: URL: http://www.maps.org/publications/1999_gore_1.pdf Gowing, L. R. – Henry-Edwards, S. M. – Irvine, R. J. – Ali, R. L. (2002): The health effects of ecstasy: A literature review. Drug and Alcohol Review, 21, 53–63.
URL:http://www.ncbi.nlm.nih.gov/entrez/query.fcgi?cmd=Retrieve&db=PubMed&list_ui Grob, C. S. (2000): Deconstructing Ecstasy: The Politics of MDMA Research. Addiction URL: http://www.maps.org/w3pb/new/2000/2000_grob_1139_1.pdf Heinz, A. – Jones, D. W. (2000): Serotonin transporters in ecstasy users. Br J Psychiatry, 176: URL: http://www.maps.org/w3pb/new/2000/2000_heinz_651_1.pdfHeydari, A. – Rowland, Yeo K. – Lennard, M. – Ellis, S. W. – Tucker, G. – Rostami-Hodjegan, A. (2004): The Mechanism-Based Inactivation of CYP2D6 by Methylenedioxymetamphetamine (MDMA). Drug Metab Dispos, Aug 24: Published on-line, URL: http://www.maps.org/w3pb/new/2004/2004_Heydari_20633_1.pdf Holland, J. (2001): Ecstasy: The Complete Guide: A Comprehensive Look at the Risks and Benefi ts of MDMA. Rochester, VT: Park Street Press. August 15. TAKÁCS ISTVÁN GÁBOR: ECSTASY ÉS AGYKÁROSODÁS – VAN RÁ BIZONYÍTÉK? (382–396.) URL: http://www.amazon.com/gp/product/0892818573/qid=1035977295/sr=1-4/ref=sr_1_ Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlõségi Minisztérium ICSSZEM (2004) Jelentés a magyarországi kábítószerhelyzetrõl- Új fejlemények, trendek és részletes információk ICSSZEM, 2004, Budapest.
URL: http://www.drogfokuszpont.hu/dfp.web?nid=23&pid=1&lang=hun Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlõségi Minisztérium ICSSZEM (2005): Jelentés a magyarországi kábítószer-helyzetrõl. Budapest, ICSSZEM. URL: http://www.szmm.gov.hu/download.php?ctag=download&docID=1576Jerome, L. (2004): MAPS’ MDMA Investigator’s Brochure Update #2 A Review of Research in Humans and Non-Human Animals, The Multidisciplinary Association for Psychedelic Studies, (MAPS) July 16.
URL: http://www.maps.org/mdma/protocol/litupdate2.pdf Jerome, L. (2005): MDMA Literature Review Update: March 2004-January 2005. The Multidisciplinary Association for Psychedelic Studies, (MAPS) April 25.
URL: http://www.maps.org/mdma/protocol/litupdate3.pdf Jerome, L. – Baggott M. (2003): MAPS’ MDMA Investigator’s Brochure Update #1 A Review of Research in Humans and Non-Human Animals. The Multidisciplinary Association for Psychedelic Studies (MAPS), January 20. URL: http://www.maps.org/mdma/protocol/litupdate1.pdf Kábítószer és Kábítószer-függõség Európai Megfi gyelõ Központja (EMCDDA) (2005): Éves Jelentés 2005 – A kábítószer probléma Európában, EMCDDA, Lisszabon URL: http://ar2005.emcdda.europa.eu/hu/home-hu.html?CFID=2194781&CFTOKEN= 171861c88370e730-57C2EB35-9142-C2E8-78C3E56C28810A4A&jsessionid=2e3090b4a528637a5156 Kish, S. J. (2002): How strong is the evidence that brain serotonin neurons are damaged in human users of ecstasy? Pharmacol Biochem. Behav., 71, 845– 855. URL: http://www.maps.org/w3pb/new/2002/2002_kish_1335_1.pdf Kreth, K. – Kovar, K. – Schwab, M. – Zanger, U. M. (2000): Identifi cation of the human cytochromes P450 involved in the oxidative metabolism of “Ecstasy”-related designer drugs. Biochem. Pharmacol. 59: 1563–1571, URL: http://www.maps.org/publications/2000_kreth_1.pdf Kuikka, J. T. – Ahonen, A. K. (1999): Toxic effect of MDMA on brain serotonin neurons. URL: http://www.maps.org/w3pb/new/1999/1999_kuikka_246_1.pdfLieb, R. – Schuetz, C. G. – Pfi ster, H. – von Sydow, K. – Wittchen, H. (2002): Mental disorders in Ecstasy users: a prospective-longitudinal investigation. Drug Alcohol Depend, 68: 195–207.
URL: http://www.maps.org/w3pb/new/2002/2002_lieb_1434_1.pdf Liechti, M. E. – Vollenweider, F. X. (2000a): Acute psychological and physiological effects of MDMA (‘‘Ecstasy’’) after haloperidol pretreatment in healthy humans. Eur. Neuropsychopharmacol., 10, 289–295.
URL: http://www.maps.org/w3pb/new/2000/2000_liechti_739_1.pdf Liechti, M. E. – Vollenweider, F. X. (2000b): The serotonin uptake inhibitor citalopram reduces ADDIKTOLÓGIA – 2006. V. ÉVFOLYAM 4. SZÁM acute cardiovascular and vegetative effects of 3,4-methylenedioxymethamphetamine (‘Ecstasy’) in healthy volunteers. J. Psychopharmacol, 14, 269– 274.
URL: http://www.maps.org/w3pb/new/2000/2000_liechti_1073_1.pdf Lyvers, M. (2006): Recreational ecstasy use and the neurotoxic potential of MDMA: Current status of the controversy and methodological issues. Drug & Alcohol Review, 25. 3: 269–276. URL: http://epublications.bond.edu.au/hss_pubs/13/ MacInnes, N. – Handley, S. L. – Harding, G. F. (2001): Former chronic methylenedioxy- methamphetamine (MDMA or Ecstasy) users report mild depressive symptoms. J. Psychopharmacol., 15: 181–186.
URL: http://www.maps.org/w3pb/new/2001/2001_macinnes_1193_1.pdf McCann, U. D. – Ricaurte, G. A. – Molliver, M. D. (2001): “Ecstasy” and serotonin neurotoxicity: New fi ndings raise more questions. Archives of General Psychiatry, 58. 10: 907–908. URL: http://www.maps.org/w3pb/new/2001/2001_mccann_1211_1.pdf Morgan, J. – McFie, L. – Fleetwood, H. – Robinson, A. (2002): Ecstasy (MDMA): are the psychological problems associated with its use reversed by prolonged abstinence? Psychopharmacology, (Berl) 159: 294–303.
URL: http://www.maps.org/w3pb/new/2002/2002_morgan_1298_1.pdf Nemzeti Drog Fókuszpont (2005): 2005-ös Éves jelentés az EMCDDA számára. Nemzeti URL: http://www.drogfokuszpont.hu O’Callaghan, J. P. (1993): Quantitative features of reactive gliosis following toxicant induced damage to the CNS. Ann. NY Acad. Sci., 679: 195–210.
URL:http://www.ncbi.nlm.nih.gov/entrez/query.fcgi?cmd=Retrieve&db=PubMed&list_ui O’Callaghan, J. P. (1995): Commentary on article by Ricaurte and colleagues. MAPS, 6. 1: URL: http://www.maps.org/news-letters/v06n1/06113neu.html O’Callaghan, J. P. – Miller, D. B. (1993): Quantifi cation of reactive gliosis as an approach to neurotoxicity assessment. In L. Erinoff (Ed.). Assessing Neurotoxicity of Drugs of Abuse. National Institute on Drug Abuse Monograph 136, Washington, D.C: U.S. Government Printing Offi ce, 188–212. URL: http://www.maps.org/w3pb/new/1993/1993_ocallaghan_829_1.pdf O’Callaghan, J. P. – Miller, D. B. (1994): Neurotoxicity profi les of substituted amphetamines in the C57BL/6J mouse. J. Pharmacol. Exp. Ther., 270: 741–751.
URL: http://www.maps.org/w3pb/new/1994/1994_ocallaghan_830_1.pdfO’Shea, E. – Granados, R. – Esteban, B. – Colado, M. I. – Green, A. R. (1998): The relationship between the degree of neurodegeneration of rat brain 5HT nerve terminals and the dose and frequency of administration of MDMA (“ecstasy”). Neuropharmacology, 37: 919–926.
URL: http://www.maps.org/publications/1998_oshea_1.pdf Parrott, A. C. – Buchanan, T. – Scholey, A. B. – Heffernan, T. – Ling, J. – Rodgers, J. (2002): Ecstasy/MDMA attributed problems reported by novice, moderate and heavy recreational users. Hum Psychopharmacol, 17. 6: 309–312 URL: http://www.maps.org/w3pb/new/2002/2002_parrott_5959_1.pdf TAKÁCS ISTVÁN GÁBOR: ECSTASY ÉS AGYKÁROSODÁS – VAN RÁ BIZONYÍTÉK? (382–396.) Parrott, A. C. – Milani, R. M. – Parmar, R. – Turner, J. D. (2001): Recreational Ecstasy/MDMA and other drug users from the UK and Italy: psychiatric symptoms and psychobiological problems. Psychopharmacology, (Berl) 159: 77–82.
URL: http://www.maps.org/w3pb/new/2001/2001_parrott_1351_1.pdf Peroutka, S. J. – Newman, H. – Harris, H. (1988): Subjective effects of 3,4-methylenedioxy- methamphetamine in recreational users Neuropsychopharmacology, 1. 4: 273–277. URL: http://www.maps.org/w3pb/new/1988/1988_peroutka_854_1.pdf Reed, L. J. – Winstock, A. – Cleare, A. J. – McGuire, P. (1999): Toxic effect of MDMA on brain serotonin neurons. Lancet, 353, 1268. URL: http://www.maps.org/w3pb/new/1999/1999_reed_244_1.pdfRicaurte, G. – Bryan, G. – Strauss, L. – Seiden, L. – Schuster, C. (1985): Hallucinogenic amphetamine selectively destroys brain serotonin nerve terminals. Science, Vol. 229: 986–988.
URL: http://www.maps.org/w3pb/new/1985/1985_ricaurte_1116_1.pdfRosenbaum, M. – Doblin, R. (1991): Why MDMA Should Not Have Been Made Illegal, The Drug Legalization Debate. Studies in Crime, Law and Justice, Vol. 7. ISBN 0-8039-3678-8 URL: http://www.psychedelic-library.org/rosenbaum.htmSegura, M. – Farré, M. – Pichini, S. – Peiró, A. M. – Roset, P. N. – Ramírez, A. – Ortuño, J. – Pacifi ci, R. – Zuccaro, P. – Segura, J. – de la Torre, R. (2005): Contribution of Cytochrome P450 2D6 to 3,4-Methylenedioxymethamphetamine Disposition in Humans: Use of Paroxetine as a Metabolic Inhibitor Probe. Clin Pharmacokinet 44. 6: 649–660. URL: http://www.maps.org/sys/w3pb.pl?mode=show&type=summary&s_id=41 Soar, K. – Turner, J. J. – Parrott, A. C. (2006): Problematic versus non-problematic ecstasy/ MDMA use: the infl uence of drug usage patterns and pre-existing psychiatric factors. J. Psychopharmacol., May, 20. 3: 417–424. URL: http://www.maps.org/w3pb/new/2006/2006_Soar_22755_1.pdf Taffe, M. A. – Weed, M. R. – Davis, S. – Huitron, S. – Shroeder, R. – Parsons, L. H. – Henriksen, S. J. – Gold, L. H. (2001): Functional consequences of repeated MDMA treatment in rhesus monkeys. Neuropsychopharmacology, 24: 230–239. URL: http://www.maps.org/w3pb/new/2001/2001_taffe_1133_1.pdf Topp, L. – Hando, J. – Dillon, P. – Roche, A. – Solowij, N. (1999): Ecstasy use in Australia: patterns of use and associated harm Drug Alcohol Depend, 55. 1–2: 105–115. URL: http://www.maps.org/w3pb/new/1999/1999_topp_92_1.pdf United Nations Offi ce on Drugs and Crime (UNODC), World Drug Report 2006 (Vienna, URL: http://www.unodc.org/unodc/en/world_drug_report.html Vollenweider et al. (2000): Effects of MDMA on 5-HT uptake sites using PET and [11C](+)McN-5652 in humans. Conference of the German Society for Psychiatry, Psychotherapy and Neuromedicine. Publikálva: Der Nervenarzt, 71: 5189. URL: http://www.maps.org/w3pb/new/2000/2000_vollenweider_1191_1.pdfWilliamson, S. – Gossop, M. – Powis, B. – Griffi ths, P. – Fountain, J. – Strang, J. (1997): Adverse effects of stimulant drugs in a community sample of drug users. Drug Alcohol Depend, 44. 2–3: 87–94. ADDIKTOLÓGIA – 2006. V. ÉVFOLYAM 4. SZÁM URL: http://www.maps.org/w3pb/new/1997/1997_williamson_89_1.pdf Winsauer, P. J. – McCann, U. D. – Yuan, J. – Delatte, M. S. – Stevenson, M. W. – Ricaurte, G. W. – Moerschbaecher, J. M. (2002): Effects of fenfl uramine, m-CPP and triazolam on repeat-acquisition in squirrel monkeys before and after neurotoxic MDMA administration. Psychopharmacology (Berlin), 159: 388–396. URL: http://www.maps.org/w3pb/new/2002/2002_winsauer_6062_1.pdf Wu, D. – Otton, S. V. – Inaba, T. – Kalow, W. – Sellers, E. M. (1997): Interactions of amphetamine analogs with human liver CYP2D6. Biochem Pharmacol, 53. 11: 1605–1612. URL: http://www.maps.org/w3pb/new/1997/1997_wu_37_1.pdf

Source: http://drogriporter.hu/files/drogriporter/TIG_MDMA.pdf

Microsoft word - verslag wim distelmans-fred louckx.doc

Kankerpijn met Dokter Wim Distelmans. Op onze samenkomst van 19 mei 2007 hadden wij Dokter Wim Distelmans te gast. Wim Distelmans (1952) is kankerspecialist en professor in de palliatieve geneeskunde aan de Vrije Universiteit Brussel. Hij is een van de pioniers in België voor de erkenning van palliatieve zorg en vocht voor het recht op euthanasie. Hiervoor werd hij in 2003 bekroond met de Arkprij

6143-dti-brainsc-brainsc-leaflet 15

Social Policy and PsychoactiveSubstances – summary Many societies have regarded at least some psychoactive substances as a problem, but there have been very diverse approaches to dealing with them. Approaches have included regulation, taxation, treatment, persuasion, harm reduction and criminalisation, while aims have ranged from promoting public health to the preservation of social order. Soci

Copyright © 2010-2014 Health Drug Pdf